Kelemen Hunor: a választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek

A romániai választáson erős hangja lesz a magyar közösségnek – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, államfőjelöltje hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Valamennyi román parlamenti párt államfőjelöltje részt vett a Szent Paraschiva-napi ortodox liturgián

Valamennyi román parlamenti párt államfőjelöltje részt vett hétfőn a Szent Paraschiva (Szent Piroska) tiszteletére a jászvásári ortodox székesegyház udvarán rendezett szabadtéri liturgián, amelyre hívők tömege sereglett össze.

November elsején kezdődik a parlamenti választási kampány

Romániában 30 nappal a december elsejére kitűzött parlamenti választások előtt, november elsején kezdődik és november 30-án ér véget a választási kampány: egyebek mellett erről rendelkezik a választási menetrendről szóló határozat, amelyet szerdán fogadott el a bukaresti kormány.

Mégis indíthat jelölteket a romániai választásokon az Egyesült Jobboldal Szövetség

Helyt adott a román legfelsőbb bíróság (ICCJ) kedden az érintett ellenzéki pártok óvásának, és úgy döntött, hogy az általuk létrehozott Egyesült Jobboldal Szövetség (ADU) részt vehet a június 9-i európai parlamenti és helyhatósági választásokon.

Lezárult a levélvoksolás, szombaton megnyitnak a külföldi szavazókörök

A külföldön élő állampolgárok előzetes szavazatainak nyilvántartásba vételével megkezdődött pénteken a romániai parlamenti választás.

Ludovic Orban szerint a liberálisok akár az RMDSZ-szel is kormánykoalícióra léphetnek

Ludovic Orban román miniszterelnök szerint a román nemzeti liberálisok a december 6-i parlamenti választások után többek között a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) is kormánykoalícióra léphetnek, de minderről a választások eredményének függvényében határoznak.

Nem tartanak alkotmánymódosító népszavazást december 6-án

Nem lehet már a december 6-ra kiírt parlamenti választásokkal egy időben népszavazást is tartani Romániában a büntetett előéletűek megválaszthatóságát korlátozó alkotmánymódosítási kezdeményezésről.

Negyvenezernél kevesebben akarnak levélben voksolni

A legutóbbi parlamenti választások előtt regisztráltakhoz képest négyszer annyi, 39 241 román állampolgár iratkozott fel a csütörtök éjfélkor lejárt határidőig, hogy levélben adja le szavazatát a december 6-ai romániai parlamenti választáson.

Szokatlan rendellenességekről számolt be a média

A választás kimenetelét befolyásoló bűncselekmények, súlyos szabálysértések nem történtek a vasárnapi romániai helyhatósági választásokon, de több mint hétszáz rendellenességről érkezett bejelentés a rendőrséghez.

Három napra az internetre költöztetik az oktatást

Három napra felfüggesztik az óralátogatást azokban a romániai iskolákban, amelyekben szavazókörök fognak működni a szeptember 27-i önkormányzati választásokon - döntötte el szerdán az országos járványügyi operatív törzs (CNSU).

Felmérés: szoros eredmény várható a bukaresti főpolgármester-választáson

Szoros eredmény várható a bukaresti főpolgármesteri tisztségért folytatott küzdelemben a szeptember 27-i önkormányzati választásokon, amelyek kimenetelét a jelenleg még ingadozó választók dönthetik el - derült ki egy friss felmérésből, amelyet csütörtöki számában ismertetett az Adevarul című újság.

Az RMDSZ több mint nyolcezer jelöltet indít

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 8390 jelölttel indul a szeptember 27-i romániai önkormányzati választásokon, és arra bíztatja a magyar közösséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére éljen szavazati jogával.